Hogyan válassz karácsonyi ajándékot

A karácsonyi ajándék ötletek azok, amiknek ebben az időszakban a legfontosabb szerepe van a gondolatainkban. Az év legszebb, legmeghittebb, leginkább várva várt ünnepe a karácsony, számomra legalábbis. Általában ilyenkor tényleg összejön az egész család, és egész ősszel lehet rá hangolódni, amit én nagyon szeretek. Persze, csak ha nem kezdődik már augusztus végén az agymosás a külvilágból, mert azért lássuk be, nem csak a legnagyobb ünnep az évben, hanem az év legnagyobb üzlete is a karácsony. Ezt persze azok az emberek, akik imádják ezt az ünnepet az eredeti, hagyományos mivolta miatt, rossz szemmel nézik, de sajnos a világ fejlődésével, a gazdaság növekedésével és a társadalom átalakulásával ez elkerülhetetlen, inkább csak finomítani lehet rajta, mindenkinek úgy, ahogy neki tetszik, vagy lehetősége van. Kivonni magunkat belőle elég nehéz, de azért nem lehetetlen.Bármennyire is a hagyományos karácsony rajongója vagyok és forog a gyomrom a szeptemberi karácsonyi díszlettől a boltokban és a rádióból szóló Gingle Bells-től, mert elrontják számomra a várakozás örömét, a készülődés izgalmát, ajándékozni, örömet szerezni én is szeretek, sőt, sokkal jobban, mint fordítva, kapni ezeket. Amire ilyenkor pedig nagy szükségem van, azok a karácsonyi ajándék ötletek. Nem szeretem azokat az ajándékokat, amiket bárkinek adhatnék, amit csak leemelek a polcról, beledobom egy ajándékzacskóba, és amikor átadom, már nem is emlékszem, hogy mi van benne, mert az egészben az a jó szerintem, hogy ismered azt az embert, akinek örömet akarsz szerezni és ezt a figyelmet ajándékozod neki azzal, hogy tudod, hogy mire vágyik. Egy jól megválasztott könyv, egy koncertjegy a kedvenc együttese, zenésze előadására, egy színházjegy, vagy egy vacsora a kedvenc éttermébe sokkal többet mond el a kapcsolatotokról, mint egy mécses tartó, amit bármelyik boltban megvehettél, és bárkinek ajándékozhattál volna, anélkül, hogy ismernéd. Persze abba az esetben, amikor valaki olyannak kell valami ajándékot kitalálnod, akit nem igazán ismersz, annak ezek is jó megoldások, mert figyelmességnek számít már maga az is, hogy gondoltál rá, de ha valaki olyannak készülsz ajándékkal, akit igazán ismersz, akkor az a jó, ha ez lejön az ajándékról.A karácsonyi ajándék ötletek típusa többféle lehet, így most kicsit segítek azzal, hogy kategóriákra szedem, így hátha könnyebb elindulni az úton a legjobb ajándék megtalálásához:

ÉLMÉNYEK, PROGRAMOK, KURZUSOK:

KURZUSOK:

Az első típus, amit én a leghasznosabbnak tartok és, amik szerintem többet adnak, mint egy harmincharmadik bögre, ha élményt, valamilyen programot, kurzust ajándékozunk, főleg, ha ez valami közös dolog, mert amellett, hogy új élményeket, emlékeket, örömet szerzel a másiknak az idődet is neki ajándékozod, ami az egyik legtöbb, amit adhatsz valakinek, akit szeretsz, szerintem. Ilyenek lehetnek a különböző főzőkurzusok, ahol amellett, hogy egy közösségi élmény még plusz haszna is van, hogy az ember megtanul valami olyat, amit eddig nem tudott és aztán azt már egész életében hasznosíthatja. A különböző csoki és bonbonkészítő tanfolyamok, vagy bármilyen kézműves tanfolyam, mint például a kerámiafestés, ahol általában az elkészített terméket is hazaviheted, így valami megfogható is marad emlékül az ajándékból. Vannak alap somelier vagy barista tanfolyamok is például, ha az illető szereti a bort, kávét, és esetleg az is érdekli, hogyan válhatna ő is egy picit szakértővé. Én például egy ilyen ajándéknak nagyon örülnék, mert magamtól nem biztos, hogy befizetnék egy ilyenre, de ha ajándékba kapnám, biztos, hogy ezer örömmel vennék rajta részt. Lehet ez mondjuk egy nyelvtanfolyam is, amire már régen készül az illető, de még nem kezdett neki valamiért, általában azért, mert a kezdő lépést a legnehezebb megtenni, és emiatt ha ezt ajándékba kapja, egy sokkal erősebb motivációja lesz, hogy belevágjon a dologba. Ugyanide tartozik például egy fotós tanfolyam, vagy bármilyen olyan témájú kurzus, amit szeret csinálni, ami a hobbija. Ha ilyesmit ajándékozol neki, azzal nagy örömet tudsz szerezni, mert olyasmiben fejlesztheti magát tovább, amit egyébként is nagyon szeret csinálni.

PROGRAMOK:

Ebben az ajándékban is az a jó, hogy együtt is csinálhatjátok, ami duplán öröm, ráadásul neked is az, és a megajándékozottnak is egy sokkal személyesebb élmény. Ezek lehetnek rövidebb programok, mint egy koncert, vagy egy színházi előadás, egy mozi, aminél mindenképpen az ő ízlését tartsd szem előtt, vagy esetleg egy olyan program, amire vágyna, de eddig még nem volt lehetősége, vagy nem volt kivel elmennie. Elviheted egy kiállításra, múzeumba, ez attól függ, ő mit szeret. Ha kicsit többet tudsz rászánni az ajándékra, akkor pedig bérletet is vehetsz mondjuk a kedvenc színházába, így egész évadban járhat és ezzel meghosszabbíthatod az örömét a megajándékozott szerettednek. Ha hosszabb programra is van lehetőség, akkor egy hosszú hétvége valahol külföldön, városnézéssel egybekötve tényleg egy életre szóló élményt jelenthet. Választhatsz olyan várost, ami köthető a karácsonyhoz, mint például Bécs, vagy Prága, amik ebben az adventi időszakban a legszebbek szinte, de lehet például egy mediterrán országot is választani, ahol egy pár napra elmenekülhetünk a hideg elől és egy picit kiszakítja őt a télből. Ugyanide tartozik a wellness-hétvége, mert ha húzós éve volt, akkor biztosan jól esne egy pár nap pihenés és láblógatás valamelyik magyarországi wellness-szállodában, de akár egy hétvége, valahol egy hegyi faházban is, ez attól függ, ő mit szeret, mivel szereti tölteni a szabadidejét. Jó ötlet még egy borvacsora, borkóstoló, vagy egy sima ebéd vagy vacsora meghívás valami különlegesebb helyre, akár aszerint megválasztva, hogy milyen típusú konyhát szeret, magyaros, japán, olasz, vagy esetleg mondjuk indiai, vagy egy olyan helyre, amit már régen kinézett, de magától nem jutott még el, vagy nem volt kivel mennie. A borkóstoló programok sokszor összeköthetőek egy hosszúhétvégével is, hiszen sokszor messzebb, vidéken, valamelyik borvidéken vannak, így egy igazán komplex élmény ajándékozható vele.

ÉLMÉNY:

Manapság nagy divat lett az élmény ajándékozás, ami alatt most olyasmit értek, mint például egy ejtőernyős ugrás, vagy egy sportautó vezetés, amivel olyan élményt ajándékozhatsz, amit valószínű az ember magának nem venne meg. Ezek általában kicsit extrémebb dolgok, amit vagy azért nem valósít meg az ember, mert nem tud ilyesmire költeni, vagy mert magától valahogy nincs motivációja ezek kipróbálására. Ekkor jöhet a karácsony például, ahol viszont egy nagyon jó ajándékötletet szolgáltatnak ezek a dolgok, mert olyan élményt ajándékozhatunk a szerettünknek, amit garantáltan soha nem fog elfelejteni. Lehet ez egy bungee jumping ugrás, egy sétarepülőzés a város felett, ha eléggé ismerjük azt, akinek ezt szeretnénk adni, akkor nem foghatunk nagyon mellé, de vegyük figyelembe tényleg, hogy vajon mennyire örülne egy ejtőernyős ugrásnak, ha egyébként tériszonyos, mert ha ezzel hibázunk, inkább stresszeljük vele, mint hogy örömet okoztunk volna.

2. TÁRGYAK:

HÁZI KÉSZÍTÉSŰ AJÁNDÉK:

A karácsonyi ajándékötletek másik kategóriája, amikor valami kézzel fogható dolgot ajándékozunk, és ha már ezt tesszük, annak a legjobb módja szerintem a saját készítésű ajándék, mert azzal is sokkal többet adsz, mint egy polcról leemelt akármivel, hiszen gondolkodsz azon, mivel szerezhetnél örömet, készülsz rá, időt töltesz vele, és amíg készíted, addig is arra az emberre gondolsz, akinek az ajándékot szánod. Lehet ez valamilyen bonbon, desszert, ital, rengetegféle ötletet, receptet lehet találni a neten, de lehet akár egy saját készítésű festmény, vagy bármi, amihez egy kis affinitásod van. Én személy szerint nagyon szeretek desszertet, bonbont készíteni ajándékba, aminek még a csomagolását is én szoktam megtervezni és elkészíteni. Az egész procedúrát nagyon élvezem, mert engem is ráhangol a karácsonyra a készülődés, az agyalás, hogy mi legyen ebben az évben, amit ajándékozok, és aztán az elkészítése is. Ezt lehet barátnőkkel együtt csinálni, ami egy nagyon jó program ebben az adventi időszakban, szóval megint csak többszörös a haszna. Tapasztalataim szerint nagyon örülnek az ilyen típusú ajándéknak a családban, mert ők is tudják, hogy sokkal több időd, energiád és szereteted van benne, mint ha csak valamit vettél volna, amit aztán odaraksz a fa alá. Ha esetleg valami egészen másban vagy tehetségesebb, mint például a rajz vagy festés, akkor készíthetsz ajándékba saját magad ilyesmit, és a megajándékozott tuti, hogy jobban fogja értékelni bármi másnál.

KÖNYV:

Ha már tárgy, akkor könyvet ajándékozni szerintem figyelmes dolog, már ha nem valami olyat sikerül választanunk, ami egyáltalán nem érdekli a másikat. Elárulja rólad, hogy mennyire ismered azt, akit megajándékozol, ezért érdemes figyelmet fordítani arra, hogy mit választasz. Vehetsz olyat, ami valamilyen hobbijához kapcsolódik, mondjuk valamilyen fotókönyvet, ha szeret fotózni, vagy ha tudod, ki a kedvenc írója, akkor például tőle egy regényt, ha pedig például odavan a skandináv lakberendezésért, akkor egy arról szóló könyvet. A lényeg, hogy személyre szóló legyen, mert ettől lesz értéke. Ráadásul időtálló ajándék, az emberek szeretik felhalmozni a könyveket, és egy életre szóló értéket képviselnek.

RUHA:

Nem tudom mennyire jó ötlet, de ettől függetlenül elég népszerű valamilyen ruhadarabot ajándékozni a másiknak, ami megint csak akkor jó ötlet kizárólag, ha nagyon jól ismered a másikat. Én kifejezetten tudok örülni olyasminek, ami illik hozzám és jól el van találva az ízlésem, mert ruhából sosem elég, és ha tényleg olyan, amit szívesen hordok, akkor annak nagyon szoktam örülni. Például egyszer kaptam egy kifordítható kapucnis pulcsit a legjobb barátnőmtől, amit teljesen rongyosra hordtam, és sajnos utánpótlást sem tudok beszerezni belőle, mert már nem lehet kapni sehol, de az a ruhadarab például telitalálat volt abszolút. Így azt mondom, még ebben az ajándékban is van fantázia, ha az ember tényleg ismeri a másikat.Ebben a válogatásban megpróbáltam olyan segítséget adni, ami alapján el tudtok indulni, ha karácsonyi ajándék ötletek hiányában vagytok. Ezek mentén olyan ötletek juthatnak eszetekbe, amik egy kicsit túlmutatnak a rénszarvasos pulcsin vagy a meleg, kötött zoknin, és meglátjátok igazi örömet okozni a szeretteiteknek a legnagyobb ajándék, amit ti magatok kaphattok ezen az ünnepen.

A legjobb karácsonyi ajándék ötletek nőknek

Hogyan válasszunk karácsonyi ajándékot egy nőnek?
Mivel lepjük meg anyukánkat, lánytestvérünket, barátnőnket, feleségünket, kolléganőinket… Itt a legjobb karácsonyi ajándék ötletek nőknek

Olvass tovább >


A legjobb karácsonyi ajándék ötletek férfiaknak

Amikor karácsonyi ajándékötleteken törjük a fejünket férfiaknak, nincs könnyű dolgunk nőként, mert nagy valószínűséggel egészen más dolgok jutnak eszünkbe, mint nekik.

Olvass tovább >

A legjobb karácsonyi ajándék ötletek gyerekeknek

Ha nehezen jutnak eszedbe karácsonyi ajándék ötletek gyerekeknek, ez a cikk neked szól majd. Igyekszem hasznos ötleteket adni, hogy ha már nehéz felidézni gyerekkorod kedvenc karácsonyi ajándékait, kicsit segítsek az enyémekkel.

Olvass tovább >